Leginkább ezekkel a kategóriákkal definiálható:
A turizmus minden azon, természeti erőforrásokon alapuló formája, ahol a turisták fő motivációja a természet, illetve a természetközeli kultúrák megfigyelése és megóvása. Oktatás is kapcsolódik hozzá. Általában – de nem kizárólagosan – kis csoportok számára szervezett, helyi vállalkozásokra épül. Minimalizálja a természeti és a társadalmi-kulturális környezetre irányuló negatív hatásokat. Támogatja a természet védelmét: gazdasági hasznot hajt a természeti környezet megőrzésével foglalkozó fogadó közösségek, szervezetek és hatóságok számára; a helyi közösségek számára alternatív foglalkoztatási és bevételi lehetőségeket teremt; a természeti és kulturális értékek megőrzésének szükségességét tudatosítja a helyi lakosság és a turisták körében.
Az ökoturizmus tervezésénél, fejlesztésénél előtérben áll a környezeti értékek tiszteletben tartása, a szegénység csökkentése, a béke és biztonság megteremtése. Fontos továbbá, hogy a fenntartható és a gazdasági fejlődés mellett, az emberi jogok támogatása, ill. a természeti és kulturális erőforrások védelme is szervesen kapcsolódjon a folyamathoz. Veszélyei: az ökoturisztikai utazások iránt az érdeklődés nő, a biodiverzitás veszélybe kerülhet, emelkedik a vízfogyasztás és a hulladék mennyisége. A helyi közösségek részvétele sok helyütt hiányzik. Ez a turizmusforma sok helyen nem kap megfelelő figyelmet, szerepét és jelentőségét gyakran alábecsülik. Ennek oka, hogy rövidtávon gyakran nem hoz nagy profitot, a multinacionális vállalatok nem érdekeltek, a fejlesztéseket kezdeményezők többségükben középvállalkozások és szakemberek.
Az ökoturizmus a világ egyes régióiban eltérő tartalommal rendelkezik és a turizmus számos egyéb formáihoz kapcsolódik. Észak-Amerikában az ökoturizmus alapját az érintetlen természet jelenti, amelyet védeni és megőrizni kell. Ez a megőrzés néhány esetben az emberi beavatkozás teljes kizárását foglalja magába. A természeti parkokat a látogatók szigorú szabályok mellett kereshetik fel.
Európában a természet és a kultúra szoros kapcsolatban állnak egymással, ennek eredményeként a falusi turizmus gyakran kötődik az ökoturizmushoz, illetve a két turizmusforma nem mindig válik el élesen egymástól. Európában a természeti tájakhoz mindig kapcsolódik az ember, a helyi közösség is.
Akik igénylik ezt a turisztikai terméket: általában jellemzően fiatalok, képzettek, jövedelmük biztos, nem a hagyományos turisztikai desztinációkat keresik. Önmagukkal szemben megfogalmazott követelményrendszerük alapján jellemzi őket egyfajta etikus magatartási forma. Az ENSZ Világturisztikai Szervezete, az UNWTO globális etikai turisztikai kódexe alapján megfogalmazott egy sor praktikus tanácsot arra vonatkozóan, miként válhat az ember felelős turistává. Az útmutató szerint az etikus turista nyitott az idegen kultúrákra, szociális és kulturális hagyományokra, tiszteletben tartja az emberi jogokat, sem közvetve, sem közvetlenül nem vesz részt a fogadóterületen élők – különösen gyermekek – anyagi, fizikai vagy szexuális kizsákmányolásában. Segít megőrizni a természeti környezetet, védi a növény- és állatvilágot; sem közvetve, például az azokból készülő ajándéktárgyak felvásárlásával, sem pedig aktívan nem vesz részt elpusztításukban, vagyis nem töri le a korallt, vagy szedi össze a kagylókat, tengeri csillagokat. Az etikus turista tiszteletben tartja az épített örökséget és a szent helyeket. Arra törekszik, hogy utazása révén gazdasági és szociális előnyökhöz jutassa a fogadóterület lakosságát. Ennek érdekében az importcikkek helyett helyi kézműves terméket vásárol, és családi vállalkozásban üzemeltetett szálláshelyen száll meg. Tanulmányozza és igyekszik elfogadni a célterületre jellemző szokásokat, normákat, hagyományokat. Kerüli a helyiek számára sértő viselkedésmódot, öltözködést. Ismerkedik a felkeresni kívánt ország jog- és egészségügyi rendszerével, tartózkodik az illegális drogfogyasztástól.
A klímaváltozás, mint turizmust befolyásoló tényezőA Halifax Travel Insurance Holiday 2030 című tanulmánya szerint 2030-ra 1-2 fokkal emelkedik a világon az átlaghőmérséklet, ami drámai változást idézhet elő a bolygó klímájában, olyannyira, hogy radikálisan átrajzolja a világ jelenlegi turisztikai térképét. A turizmus nemcsak áldozata, hanem aktív előidézője is az éghajlatváltozásnak. Turisztikai Világszervezet statisztikái alapján a nemzetközi turistaérkeztetések a bolygót leginkább szennyező két közlekedési forma, a közúti és a légi közlekedés igénybevételével zajlik. Leginkább szennyező közlekedési forma a légi közlekedés, az európai légi közlekedés pl. több mint egynegyedét termeli vissza a szén-dioxidnak, amelyet a többi szektor a Kiotói Egyezményben vállaltak alapján megtakarított.
UNWTO belátta, hogy csökkenteni kell a turizmus klímaváltozást elősegítő hatását. Az idegenforgalom Kiotójaként is felfogható, 2003-as djerbai éghajlatváltozásról és turizmusról szóló első nemzetközi konferencián született egy alapdokumentum a globális felmelegedés elleni teendőkről. A dokumentum arra buzdítja az utasokat, a közlekedési vállalatokat, szállodákat, utazásszervezőket és idegenvezetőket, hogy tevékenységük során az energiatakarékos, környezetkímélő közlekedési és technológiai megoldásokat részesítsék előnyben, és minimalizálják a klímaváltozáshoz való hozzájárulásukat.
WWF radikálisabb megoldást javasolt, megadóztatná a kerozint. A közlekedésre vonatkozóan szeretné elérni, hogy a turisták vegyék igénybe a tömegközlekedési eszközöket az üdülőhelyeken.
New Consumer Magazine szerint az utasnak egyszeri, hosszabb repülős útja során keletkezett emissziót is kompenzálnia kell: egy 6990 kilométeres repülőutat is magában foglaló egyiptomi nyaralással akkor nem terheli meg a környezetet a brit turista, ha közben jobb szigeteléssel, kevesebb fűtés- és légkondicionáló-használattal 10 százalékkal csökkenti háztartása szén-dioxid- kibocsátását, továbbá lemond egy-egy római és prágai repülős városlátogatásról. (DE számtalan fejlődő ország számára a turizmus jelenti az egyetlen vagy legalábbis az egyik legfontosabb megélhetési forrást, ezért annak visszaesése humanitárius krízissel fenyegetne világszerte.)Néhány kormányzati ötlet a problémák megoldására: az Európai Parlament bevezetné a kerozinadót .Emissziókereskedelem aminek lényege, hogy azok az országok, amelyek vállalásuk mértékén túl csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását, a fennmaradó „tiszta levegőt” piacra dobhatják, eladva azt a vállalásaikat teljesíteni nem tudó, vagy nem is akaró országoknak.
Amit a turista tehet:
Gyakran az emberek védelemre szorulnak. Ezért jött létre 1984-ben a Global Volunteers, azaz a Globális Önkéntesek névre hallgató autonóm, non-profit, amerikai szervezet, amely az egykori Békehadtesthez hasonlóan a segíteni igyekvőket kiközvetíti olyan országokba, amelyek lakói rászorulnak a jószolgálatra. A résztvevő fizet a tevékenységért, pl. az önkéntes üzletágra specializálódó amerikai Global Service Corps, Amerikában a részvételi díj egy része leírható az adóból. Az összegből jelentős részt az utazás középpontjában álló projekt támogatására fordítanak. A jóléti önkéntesek a helyi közösségeket a munka során ismerhetik meg.
A gyermekszexturizmus elleni etikai kódex (The Code of Conduct for the Protection of Children from Sexual Exploitation in Travel and Tourism) 1999-ben született meg az UNICEF, az ECPAT svéd szervezete, a Turisztikai Világszervezet és svéd utazásszervezők közreműködésével. Az összefogás célja megakadályozni az idegenforgalmi célpontokban a kiskorúak prostitúcióját, kereskedelmét és a gyermekpornográfiát. (The Code)
Természetesen mindebben kételkedni is szabad, hiszen az ökoturizmus jól jövedelmező üzletág. A világban szervezett ökoutak többsége a látványos természeti értékek, védett területek felfedezésére, a növény-, illetve állatvilág megfigyelésére irányul. Falvak, hegyvidéki és tengerparti települések, nem ritkán városok is célállomásai az ökotúráknak.
A gond a kiutazó ökoturizmussal, hogy rendszerint az érdeklődik a természettudatos utak iránt, aki nem tudja megfizetni őket, akinek viszont telne rá, nem feltétlenül ilyen jellegű kikapcsolódásra vágyik. A kis létszámú, egyedi programokat felölelő ökotúrák ára magas, pláne az olyan távoli országok védett élőhelyeire, ill. autentikus népcsoportjaihoz kalauzolják el az embert, ahol az európai körülmények megteremtése már önmagában sokba kerül. A szkeptikusok közé tartozik pl. Rosaleen Duffy, aki kritikus hangvételű A Trip Too Far - Ecotourism, Politics & Exploitation címmel megjelent írásában kapitalista, neoliberális gazdasági koncepciónak nevezi az ökoturizmust, amely nemcsak hogy profitál a beruházásokból és természetvédő programokból, hanem még a fogadóterületek hasznát is lefölözi. A tanulmány írója szerint a legtöbb ökoturista nem meggyőződésből, hanem sznobizmusból, a tömegturistáktól való különbözni vágyás miatt választ felelős utazást, ezáltal alig jelent kisebb terhelést környezetére, mint az átlagos turista.
